A hialuronsav mellett a kollagén talán a másik legismertebb összetevő, melynek bőrfiatalító hatást tulajdonítanak. De mi is az a kollagén és valóban jó nekünk, ha a kozmetikumaink tartalmazzák?
A kollagén az úgynevezett extracelluláris mátrixban található, mely a szövetek azon része, amely nem tartalmaz sejteket, vagyis a sejtek közötti tér. Feladata a térkitöltés, a sejteknek szerkezeti támaszt nyújt, számos fiziológiás folyamatban szerepet játszik. Ennek a sejtközötti térnek az alkotói többek között a kötőszöveti rostok, melyek közé tartoznak a fehérjékből felépülő kollagén rostok. A kollagének különböző típusait különböztetjük meg, szervezetünkben legnagyobb mennyiségben az I., II., III., IV. és V. típusú kollagén található meg. A kollagén nagy méretű molekula révén nem tud a bőr középső (dermis) rétegébe felszívódni, így kozmetikumokban öregedésgátló hatása nem érvényesül, csupán hidratálni képes a bőr külső rétegét. Fontos tehát hogy megőrizzük bőrünk kollagén tartalmát, melyet úgy tehetünk meg, hogy óvjuk bőrünk épségét a környezeti hatásoktól. A leginkább káros, környezeti hatás az UV sugárzás, ezért fontos, hogy kerüljük a túlzott napozást és mindig használjunk fényvédőt. Vannak továbbá olyan termékek, melyek segítik a bőrünk kollagén termelését, ilyen például a retinol vagy a C-vitamin, amelyek krém vagy szérumformájában is alkalmazhatóak.
Kozmetikumokban a kollagén tehát ránctalanító, öregedésgátló hatását nem tudja kifejteni, azonban táplálékkiegészítőként, porként, tablettaként is beszerezhető. Mi a helyzet ezekkel a termékekkel? A kollagén szájon át történő szedésének jótékony hatását számos tanulmányban vizsgálták. 2018-as klinikai kísérlet alapján a kollagént szedő résztvevők bőre hidratáltabb, rugalmasabb volt és a ráncok csökkenését is megfigyelték (1), így tehát bőrünk egészségének, fiatalságának megőrzése érdekében mindenképp érdemes a megfelelő kollagén pótlásról gondoskodnunk. Kollagén azonban nem csak bőrünkben, hanem az összes kötő- és támasztó szövetünkben is megtalálható, így tehát ízületeink, csontjaink egészségének fenntartásában is jelentős szerepet játszik. Egy 24 hetes klinikai kísérletben, melyben sportolók vettek részt, kimutatták a kollagén jótékony, ízületvédő hatását (2). Egy másik tanulmányban a kollagén hatását csontritkulás esetén vizsgálták, 131 nő esetében, meghatározott kollagén bevitel mellett. Megállapították, hogy a kollagént szedők esetében nőtt a csontsűrűség, csökkent a csont degradációja (lebontása), tehát a kollagén bevitel csökkentette a csontritkulás (3).
Összefoglalva tehát míg kozmetikumainkban a kollagén nem rendelkezik jelentős öregedésgátló hatással, inkább csak a bőr hidratáltságát képes növelni, addig táplálékkiegészítőként mind a bőrönk fiatalságának fenntartásában, mind pedig az ízületeink és a csontjaink egészségének megőrzésében kiemelkedő szerepet játszik.
Kim DU, Chung HC, Choi J, Sakai Y, Lee BY. Oral Intake of Low-Molecular-Weight Collagen Peptide Improves Hydration, Elasticity, and Wrinkling in Human Skin: A Randomized, Double-Blind, Placebo-Controlled Study. Nutrients. 2018 Jun 26;10(7):826. doi: 10.3390/nu10070826. PMID: 29949889; PMCID: PMC6073484.
Clark KL, Sebastianelli W, Flechsenhar KR, Aukermann DF, Meza F, Millard RL, Deitch JR, Sherbondy PS, Albert A. 24-Week study on the use of collagen hydrolysate as a dietary supplement in athletes with activity-related joint pain. Curr Med Res Opin. 2008 May;24(5):1485-96. doi: 10.1185/030079908×291967. Epub 2008 Apr 15. PMID: 18416885.
König D, Oesser S, Scharla S, Zdzieblik D, Gollhofer A. Specific Collagen Peptides Improve Bone Mineral Density and Bone Markers in Postmenopausal Women-A Randomized Controlled Study. Nutrients. 2018;10(1):97. Published 2018 Jan 16. doi:10.3390/nu10010097